Marika néni kifőzdéje

Mikor tavasszal töltöttem itt 5-6 hetet, akkor elég rendesen rá voltunk csúszva az egyik közeli kis kifőzdének a csirkéjére. Na jó, leginkább én... Kisebb darabok, bepanírozva és kisütve. Persze ez nem nagy dolog, de Marika néni és Józsi bácsi (mivel a bemutatkozásig sosem jutottunk, végül így kereszteltük el őket) kivételesen jól csinálták ezt. Plusz roppant nagy előnyük volt, hogy a nagy átlaghoz képest nem is olyan rossz/édes szószt nem öntötték rá a csirkére, hanem külön adták egy kis dobozban. És hát tényleg olyan távolságra volt a hely a lakástól, hogy az ablakból egy gyakorlott koreai simán el is köpött volna odáig. Szóval minden szép volt és jó...

A régi hely egy archív felvételen...

De amikor megérkeztem a nyár végén, szörnyű dolog fogadott. Zárva volt az étkezde... Sőt, mind a 15 négyzetméteren folyt az építkezés. Az utolsó reményem már csak az maradt, hogy felújítanak. De végül ez is szertefoszlott, mikor egy egészen más étterem (bár túlzás ezekre a helyekre ezt a szót használni) nyitott meg. Nehéz idők voltak... De a héten nem várt fordulat történt. Busanból hazafelé nem igazán sikerült elmagyaráznom a taxisnak, hogy merre van az arra, úgyhogy elő kellett húzni az utolsó lehetőségként mindig bevethető 여기 괜찮아요 (szabad fordításban: itt tegyél ki) formulát. Mindez nagyjából 5 perc sétát jelentett. Nem voltam tőle boldog, mert legalább 15 kilót cipeltem totál fáradtan egy végigmászkált nap után. De az egyik kereszteződésben egyszer csak megláttam Józsi bácsit, ahogy az egyik éttermet nézegeti az utcában. De először fel sem fogtam. Aztán visszafordultam, hogy akkor most csak ide hallucináltam az öreget, vagy tényleg láttam? És még mindig ott volt. Na ekkor láttam meg az ismerős kínálatot, és Marika nénit is.

Az ismerős kínálat. Az volt a jó a régi helyen, hogy az activity helyett csak
rá kellett mutatni a kép jobb felső sarkában látható számok közül
valamelyikre, és már készült is a csirke a megfelelő adagban

Utóbbit egyébként nem biztos, hogy megismertem volna, de szerencsére Józsi bácsi még a koreaiak között is elég jellegzetes arc. Persze még így sem voltam 100%-ig biztos a dologban, meg talán nem is akartam elhinni, hogy a régi helytől 100 méterre újra megtaláltam az egyik kedvenc, már-már elveszettnek hitt street-food árusomat. Viszont megállni és visszamenni akkor már nem volt erőm. Cserébe ma elsétáltam az új címre, és azt hiszem, hogy nem csak én ismertem meg a tulajokat, hanem Marika néni is felismert engem :) Legalábbis erre következtettem a széles mosolyból, meg abból, hogy nagyjából azt is tudta, hogy mit fogok rendelni. Plusz azonnal kerített nekem egy széket is, hogy mégse az utcán várakozzak, amíg elkészül a csomag, majd fénysebességgel távozott a konyha irányába.

Az új, high-end étterem Marika nénivel az előtérben

És szerencsére talán a csirke is van olyan jó, mint régen (és persze az sincs kizárva, hogy holnap még jobb is lesz). Cserébe már 5000 won a legkisebb adag, igaz, hogy már nem csak szószt adnak hozzá, hanem savanyúságot is. Plusz jóval több a hús, meg édes burgonyával sem foglalják feleslegesen a helyet a dobozban. Szóval öröm van, boldogság meg csirke :)