Ma abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy láthattuk az ország egyik elit középiskoláját. Legalábbis elképzelhetetlennek tartom, hogy ez még fokozható lenne... A 300 hallgató két egymással összekapcsolt, 6-7 emeletes épületben éli mindennapjait. De szó szerint, mivel bentlakásos iskoláról van szó. Ahhoz, hogy kimehessenek, engedélyt kell kérni. Nem, nem arról beszélek, hogy mondjuk éjszaka bulizni, hanem bármikor. A be- és kiléptetés pedig ujjlenyomatos azonosítással zajlik, szóval nem nagyon lehet mellébeszélni. Cserébe olyan infrastruktúra van a kapukon belül, amit mi nem, hogy egy középiskolában, de egy magyar egyetemen se nagyon tudnánk elképzelni. A részletekbe nem is nagyon akarok belemenni, de a főbb szakterületekhez például mind külön laborok tartoznak. A kémia labor persze nem attól menő, hogy minden padon van mondjuk bunsen égő, hanem attól, hogy olyan high tech berendezésekkel van telepakolva, hogy arról a kisebb (nagyobb?) hazai kutatócsoportok is csak álmodozhatnak. De talán számokban kifejezőbb a dolog. Van olyan laborjuk (egyetlen szakterülethez köthetően), ahol a műszerek értéke nagyjából 4.211.551.693 Ft. Igen, 4,2 milliárd forint. Egyetlen középiskolai laborban. Eszméletlen... A másik szobában lévő jobbik mikroszkópjukat meg 173 millióért vágták hozzájuk. És ezekkel középiskolás srácok dolgoznak. De egy másik terem például 3D-s nyomtatókkal van tele, kezdve a 3D-s ceruzák tömkelegétől, egészen a bazi ipari printerekig. De talán mindennél többet elmond az éves költségvetésük, ami 70 millió... amerikai dollár... vagyis nagyságrendileg úgy 17,3 milliárd forint, meg az apró. És ez még itteni viszonylatban is iszonyat pénz. Csak összehasonlításképpen: az igen menőnek számító informatikai kar éves költségvetése 30M USD a KNU-n. Pedig aztán itt is van minden, mi szem-szájnak ingere. Ha pedig a PTE-vel hasonlítjuk össze, akkor nagyjából az derül ki, hogy a teljes pécsi egyetem háromszor-négyszer ennyi pénzből gazdálkodik (de lehet, hogy tévedek, mert sehol sem találtam meg a számokat), igaz ebből az összegből 300 diák helyett nagyjából 21.500 hallgató oktatását biztosítja. Négyszeres pénz, hetvenkétszeres hallgatói létszám... Valamint azt se felejtsük el, hogy az egyik egy középiskola, a másik pedig egy egyetem. De most inkább térjünk vissza a jövő Nobel-díjasainak otthonába. Természetesen nem volt idő mindent megnézni, de van saját könyvtár, tornaterem (aminél lepukkantabban egy junior EB-t simán megrendeznének a legtöbb sportágban), meg Fusion Science Lecture Room-ból mindjárt kettő is. Valahol a negyedik és az ötödik között liftezve támadt az az érzésem, hogy a következő emeleten vagy egy csillagkaput fognak mutatni, vagy személyesen Optimus Fővezér veszi majd át a tárlatvezetést. Bár egyik sem jött be (lehet, hogy a pincében tartják az autobotokat), igazából azt hiszem semmin sem lepődtem volna meg. Helyette szép lassan elértünk a csillagász szekcióba, ahol elhúzták a tetőt a fejünk fölül és így már napfény mellett tekinthettük meg azt az 5-6 giga távcsövet, amivel szétnézhetnek a galaxisban a kis nebulók. Szinte elképzelhetetlen világ ez... És akkor ehhez még jött az is, hogy ha bármikor szembe találtuk magunkat egy hallgatóval, akkor az mélyen meghajolt. Előttünk is. És talán az első ilyen alkalom lehetett az a pillanat, amikor elgondolkoztam azon, hogy jó dolog a pénz, a paripa meg a fegyver is, de azért nekik nem lehet valami egyszerű az életük. Meg talán az sem véletlen, hogy itt a (kis)gyerekeknek szinte mindent szabad. Mert aztán úgyis bekerülnek egy iskolába, és akkor egy erős 15 évig nem nagyon kell mással foglalkozniuk, mint a tanulás. Mert az teljesen általános itt (mármint nem csak egy ilyen elit iskolában, hanem a többiben is), hogy iskola van reggeltől késő délutánig, utána még be lehet ülni kicsit tanulni az erre kialakított helyekre. És ezt lehet (mármint kell) csinálni hétvégén is. A nyári szünet meg állítólag egy hét... Szóval aki szerint a magyar diákok túl vannak terhelve, annak lehet, hogy igaza van, de ezt akkor nem tudom, hogy hová sorolná. De visszatérve a konkrét intézmény hallgatóira, az igen steril összhatást az az egy dolog mentette csak meg, amikor az egyik diák mit sem tudva arról, hogy az igazgató úr milyen fontos vendégeket vezet éppen körbe (nem, nem minket, mi csak hozzácsapódtunk a menethez), ordítva, hadonászva rohant ki az egyik ajtón az udvarra (értsd: mint egy gyerek), ahol éppen mi is voltunk. Szerencsétlen nem kicsit lepődött meg, majd iszonyatos röhögés közepette (kivéve az igazgatót) 3 másodperc alatt tolatott vissza az épületbe, miközben még 47-szer meg is hajolt. Mondjuk nem zárom ki, hogy a következő 1 hónapban nem nagyon kell majd rátennie kilépéshez az ujját az érzékelőkre... De legalább kiderült, hogy azért még ők is tudnak emberként, gyerekként élni. És a látottak után ez azért megnyugtató volt.
