Kórház a (bel)város szélén

Előre leszögezném, hogy mindketten jól vagyunk, csak látogatóban jártunk a sürgősségin. Történt ugyanis, hogy az egyik cserediák elesett a lépcsőn, és megrepesztette a csontját. De ezt olyan jól sikerült neki, hogy egy, de inkább három hétig fel sem kelhet majd az ágyból. De egyáltalán nem. Sőt, igazából csak a hátán fekhet, aztán esetleg majd a 2-3 hét után jöhet pár hónap kerekesszék. Szerencsére teljesen fel fog épülni, de nem lesznek túl vidám napjai mostanság :( Végül a Melinda ment be éjszaka a kórházba segíteni a dolgok intézésében, én meg gondoltam, hogy vele megyek, hátha hasznos lehetek valamiben. Ha másban nem is, akkor a rendkívül jó kórháztűrő képességemre alapozva legalább feldobom a hangulatot egy szépen kivitelezett ájulással. Végül inkább nem adtam elő a nagy mutatványt, sőt még segíteni is tudtam kicsit. Ha pedig magáról a sürgősségi ellátásról és a helyi kórház(ak)ról szeretnék írni, akkor a legérdekesebb tapasztalat talán az volt, hogy a klasszikus nővér szerepkör itt nem létezik. Mármint abban az értelemben, hogy ha bármi bajod van (szomjas vagy, vécére kell menned, stb.), akkor ebben az ágyad végében ülő családtagod fog segíteni. Mikor például aktuálissá vált egy kisebb dolog, akkor a sérült srác buddy-jának is simán a kezébe nyomták a kacsát a pultnál, hogy majd lesz szíves ő közreműködni... Viszont ha minden igaz, akkor van egy külön klinika (részleg?) valahol a városban, kimondottan külföldieknek, ahol az ilyen problémákra is fel vannak készülve a megfelelő személyzettel. Ha minden igaz, oda fogják a mi emberünket is átszállítani. De úgy tűnt, hogy a helyiek mellett 24 órában mindig ott van valaki. Aztán az is érdekes volt, hogy simán vágnak lyukakat és dugdosnak fel csöveket emberek oldalába a szomszéd ágyon. De semmi elfüggönyözés vagy ilyesmi. Ráadásul nem is az volt, hogy azonnali beavatkozásra volt szükség, mert a srác már ott várt legalább egy órája mikor jött a doki és szépen nekiállt vagdosni. Ami még szintén meglepő volt, hogy mennyien dolgoztak még éjfélkor is az osztályon. 45 betegnek volt hely, és erre jutott legalább 25 köpenyes (ápoló, rezidens, orvos). Lehet, hogy ez otthon sincs máshogy, de itt egyetlen térben működött minden, ezért is volt feltűnő. Rendszeresen odajöttek, elmondták a fejleményeket, telefonon egyeztettek a biztosítóval és a másik, szóba jöhető kórházakkal. Vagyis kívülről úgy tűnt, hogy történnek a dolgok. Más kérdés, hogy ott fekve ezt hogy éli meg az ember. De azt inkább nem is szeretném megtudni.