Korábban szerintem már írtam pár szót a KTX-szel kapcsolatban, de most újra aktuális lett a téma. Emlékeztetőül csak annyit, hogy ezek azok a vonatok, amiknek 300 felett van a legnagyobb utazósebességük, és a Seoul - Daegu közötti 326,3 km-es távot nagyjából 1 óra és 50 perc alatt teszik meg. Ez ugye 178 km/h-ás átlagsebességet jelent. Na ilyen vonatból naponta körülbelül 90 köti össze a két várost irányonként, ami azt jelenti, hogy átlagosan 16 percenként indítanak egyet mindkét oldalon. De olyan is van, hogy 10 percen belül 3 KTX is indul, ráadásul ezek általában tele is vannak. Frekventáltabb időszakokban legalább egy nappal korábban érdemes megvenni a jegyet ha az ember nem akar izgulni.
Persze ahhoz, hogy ezt az átlagsebességet tartani lehessen, az állomásokon sincs idő álmodozni... A peronon már az előtt felsorakozik az utazóközönség, hogy a vonat megérkezne. Ebben sokat segít, hogy feliratok jelzik, hogy hol fog megállni a vonat, és melyik kocsinak centiméterre pontosan hol fog nyílni az ajtaja. Aztán begördül a szerelvény, ajtó kinyílik, utasok le, utasok fel, ajtó záródik és már megy is tovább. Búcsúzkodni sincs idő, nemhogy felkísérni valakit a helyére. A másik fontos dolog, hogy ha bőrönddel utazik az ember, akkor érdemes elsőnek felszállni, mert az ezeknek kialakított helyek viszonylag szűkösek, sokszor előfordul, hogy már semmi sem fér el az adott kocsiban a poggyásztartón, és ilyenkor lehet végigjárni a vonatot szabad helyeket keresve. Én már csináltam, nem jó móka... Szóval muszáj legalább 5 perccel korábban lemenni a vágányokhoz, hogy elsőnek tudjon odaállni az ember. Így ha van hely, akkor az az ő bőröndjéé lesz.
Mi is pontosan így jártunk el a napokban, amikor az éppen hazautazó barátainkat kísértük ki az állomásra. Szépen lehelyeztük a bőröndöket a biztonsági sáv külső szélére. Ez nagyjából egy fél méter széles terület, amit egy további 20 centiméter széles sárga csík választ el attól a résztől, ahol várni lehet a vonatot. Fontos adalék, hogy Koreában (meg valószínűleg az ázsiai országok többségében) ha hagysz 5-10 centit magad előtt, akkor te már bámészkodsz, és kérdés nélkül állnak be eléd. Mi ezt már tudjuk, ezért precízek voltunk. Talán túl precízek is, mert a bőrönd széle nagyjából 1-2 centi vastagon rálógott a sárga csíkra. Biztosra akartunk menni... Viszont ezt már nem tűrhette a peronőr, aki egyébként történetünk hőse, úgyhogy odajött és kedvesen figyelmeztetett minket a ránk leselkedő veszélyekre. Mozdítottunk 1 centit a cumón, aminek hatására már mi sem voltunk veszélyben, meg ő is boldog volt.
Csak aztán elkezdtek leszivárogni a helyiek is, akik között azért akadt pár renitens. Megjegyzem őket is meg lehet érteni, mert a felsorakozásra nagyjából 1 méternyi hely van, úgyhogy ha 3-4 ember már odaáll, akkor mögöttük már elég macerás közlekedni, cserébe szinte hívogat az az üres sáv. Persze emberünket ez nem nagyon hatotta meg, mindenkinek szólt, aki akár csak kívülről is érintette a vonalat. Volt persze olyan is, akit ez nem különösebben izgatott, hiszen a vonat még messze volt. Cserébe a bácsi pulzusa ettől nem lett alacsonyabb, és még azt is kiszúrta, hogy tőle nagyjából 50 méterre egy utas cipőjének az orra rálóg a sárga vonalra. És őt ez igencsak nyugtalanította, ezért az eddiginél is jóval hangosabban, és ha lehet még több aggódással a hangjában kezdett kiabálni. Persze a bűnös nem vette magára a dolgot, csak álldogált békésen 68 centire (70 helyett) a sínektől. A vonat meg csak közeledett...
Na hősünk ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy itt bizony életveszély, de minimum szabálytalanság esete forog fenn, ezért a maga 50+ évével olyan sprintbe kezdett, hogy ahhoz képest Kevin Costner a Több mint testőr csúcsjelenetével a fasorban sincs. De még azt az aggódó arckifejezését is sikerült felülmúlnia. A legviccesebb mondjuk az volt az egészben, hogy a bácsi háta mögött meg már vidáman mászkált mindenki a biztonsági sáv kellős közepén. De szerencsére emberünk ezt nem láthatta, plusz remek időt is futott, így még jóval a vonat megérkezése előtt sikerült hátrébb terelnie a felelőtlen kis lázadót. Sőt, még arra is volt ideje, hogy visszajöjjön pont oda, ahol mi álltunk. Na amint kinyíltak az ajtók, úgy kapkodta le a gyerekeket meg a csomagokat, mint ha egy égő szerelvényből evakuálná az utasokat és már csak néhány másodperc lenne hátra a teljes megsemmisülésig. Végül a vonat rendben elment, amit emberünk mosolyogva nyugtázott, sőt még arra is volt energiája, hogy megjegyezze nekünk, hogy biztosan szomorúak vagyunk, hogy elutaztak a barátaink.
Aztán elindultunk felfelé a mozgólépcsőn, hősünk olyan 8-10 fokkal mögöttünk. Mi szépen egymás mögött, a mozgólépcső egyik felére húzódva. Mindezt annak ellenére, hogy embert rajtunk kívül már nem is láttunk a környéken... de megszoktuk. Persze hamar megtudtuk, hogy a rossz oldalon állunk, és leszünk szívesek áthúzódni a mozgólépcső másik szélére. Mi meg voltunk szívesek, így hősünk végül elégedetten húzta ki magát a jól végzett munka után büszkeségében.
Persze ahhoz, hogy ezt az átlagsebességet tartani lehessen, az állomásokon sincs idő álmodozni... A peronon már az előtt felsorakozik az utazóközönség, hogy a vonat megérkezne. Ebben sokat segít, hogy feliratok jelzik, hogy hol fog megállni a vonat, és melyik kocsinak centiméterre pontosan hol fog nyílni az ajtaja. Aztán begördül a szerelvény, ajtó kinyílik, utasok le, utasok fel, ajtó záródik és már megy is tovább. Búcsúzkodni sincs idő, nemhogy felkísérni valakit a helyére. A másik fontos dolog, hogy ha bőrönddel utazik az ember, akkor érdemes elsőnek felszállni, mert az ezeknek kialakított helyek viszonylag szűkösek, sokszor előfordul, hogy már semmi sem fér el az adott kocsiban a poggyásztartón, és ilyenkor lehet végigjárni a vonatot szabad helyeket keresve. Én már csináltam, nem jó móka... Szóval muszáj legalább 5 perccel korábban lemenni a vágányokhoz, hogy elsőnek tudjon odaállni az ember. Így ha van hely, akkor az az ő bőröndjéé lesz.
Mi is pontosan így jártunk el a napokban, amikor az éppen hazautazó barátainkat kísértük ki az állomásra. Szépen lehelyeztük a bőröndöket a biztonsági sáv külső szélére. Ez nagyjából egy fél méter széles terület, amit egy további 20 centiméter széles sárga csík választ el attól a résztől, ahol várni lehet a vonatot. Fontos adalék, hogy Koreában (meg valószínűleg az ázsiai országok többségében) ha hagysz 5-10 centit magad előtt, akkor te már bámészkodsz, és kérdés nélkül állnak be eléd. Mi ezt már tudjuk, ezért precízek voltunk. Talán túl precízek is, mert a bőrönd széle nagyjából 1-2 centi vastagon rálógott a sárga csíkra. Biztosra akartunk menni... Viszont ezt már nem tűrhette a peronőr, aki egyébként történetünk hőse, úgyhogy odajött és kedvesen figyelmeztetett minket a ránk leselkedő veszélyekre. Mozdítottunk 1 centit a cumón, aminek hatására már mi sem voltunk veszélyben, meg ő is boldog volt.
Csak aztán elkezdtek leszivárogni a helyiek is, akik között azért akadt pár renitens. Megjegyzem őket is meg lehet érteni, mert a felsorakozásra nagyjából 1 méternyi hely van, úgyhogy ha 3-4 ember már odaáll, akkor mögöttük már elég macerás közlekedni, cserébe szinte hívogat az az üres sáv. Persze emberünket ez nem nagyon hatotta meg, mindenkinek szólt, aki akár csak kívülről is érintette a vonalat. Volt persze olyan is, akit ez nem különösebben izgatott, hiszen a vonat még messze volt. Cserébe a bácsi pulzusa ettől nem lett alacsonyabb, és még azt is kiszúrta, hogy tőle nagyjából 50 méterre egy utas cipőjének az orra rálóg a sárga vonalra. És őt ez igencsak nyugtalanította, ezért az eddiginél is jóval hangosabban, és ha lehet még több aggódással a hangjában kezdett kiabálni. Persze a bűnös nem vette magára a dolgot, csak álldogált békésen 68 centire (70 helyett) a sínektől. A vonat meg csak közeledett...
Na hősünk ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy itt bizony életveszély, de minimum szabálytalanság esete forog fenn, ezért a maga 50+ évével olyan sprintbe kezdett, hogy ahhoz képest Kevin Costner a Több mint testőr csúcsjelenetével a fasorban sincs. De még azt az aggódó arckifejezését is sikerült felülmúlnia. A legviccesebb mondjuk az volt az egészben, hogy a bácsi háta mögött meg már vidáman mászkált mindenki a biztonsági sáv kellős közepén. De szerencsére emberünk ezt nem láthatta, plusz remek időt is futott, így még jóval a vonat megérkezése előtt sikerült hátrébb terelnie a felelőtlen kis lázadót. Sőt, még arra is volt ideje, hogy visszajöjjön pont oda, ahol mi álltunk. Na amint kinyíltak az ajtók, úgy kapkodta le a gyerekeket meg a csomagokat, mint ha egy égő szerelvényből evakuálná az utasokat és már csak néhány másodperc lenne hátra a teljes megsemmisülésig. Végül a vonat rendben elment, amit emberünk mosolyogva nyugtázott, sőt még arra is volt energiája, hogy megjegyezze nekünk, hogy biztosan szomorúak vagyunk, hogy elutaztak a barátaink.
Aztán elindultunk felfelé a mozgólépcsőn, hősünk olyan 8-10 fokkal mögöttünk. Mi szépen egymás mögött, a mozgólépcső egyik felére húzódva. Mindezt annak ellenére, hogy embert rajtunk kívül már nem is láttunk a környéken... de megszoktuk. Persze hamar megtudtuk, hogy a rossz oldalon állunk, és leszünk szívesek áthúzódni a mozgólépcső másik szélére. Mi meg voltunk szívesek, így hősünk végül elégedetten húzta ki magát a jól végzett munka után büszkeségében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése