Pedig egészen normális lányoknak tűntek...

Beugrottunk ma egy cukrászdába, hogy megkóstoljuk mit is tudnak a helyi mesterek. Választottunk 1-1 szelet tortát, mindezért 15000 Wont (3300 Ft) fizettünk. Ez első hallásra nem tűnik valami jó üzletnek, de ha azt is hozzátesszük, hogy éhesen mentünk be és mégis 25 percig ettük ezt a két szeletet, akkor azért már más fénytörésbe kerül a dolog. Pláne úgy, hogy finomak is voltak, és nem ennek ellenkezője miatt kellett majdnem fél órát rájuk szánni. Sajnos a képen nincs semmi egyéb amihez viszonyítani lehetne, de talán az egyik "szelet" tetején lévő full size Oreo keksz segíthet a méretek megsaccolásában. Bárhogy is nézzük, nem voltak ezek kicsik... a csokisba az egyéb alapanyagok mellett nagyjából 3-4 tábla jófajta csoki lehetett beledolgozva. Mondanom sem kell, hogy utána érdeklődés hiányában az ebéd el is maradt...

Mindezek mellett remekül is szórakoztunk, köszönhetően az előttünk helyet foglaló három, vásárlásban megfáradt koreai kislánynak. Úgy kezdődött, hogy valami brutál mennyiségű sütit és bambit sikerült összeválogatniuk egy kisebb vagyonért. Mintegy mellékszálként jegyzem csak meg, hogy ezzel kapcsolatban két dolog nem világos számomra. Egyrészt, hogy hogy a viharban van az, hogy mindegyik így is 50 kiló alatt van, másrészt meg az, hogy hol a fenében fér el bennük ennyi bármi!? De sokat nem volt idő ezen agyalni, mert megkapták a rendelést, körbeülték a tálcákat, majd jó koreai szokás szerint olyan fotózkodásba kezdtek, amit még az MTI riporterei is csak nehezen tudnának reprodukálni. Oké, mi is csináltunk vagy két fotót a sütikről, de ők ezen a délutánon segítettek megérteni, hogy miért is van szükség 128 GB-os háttértárra egy mobiltelefonban... Mindhárman csináltak képeket a sütikről külön-külön egyesével, majd kisebb csoportokba rendezve őket, végül pedig következett a totálkép. Aztán jött a pózolj sütivel rész, ahol szerencsére korlátot szabott a lehetséges kombinációk számának, hogy nekik is csak két kezük van. Mert így ugye egyszerre csak egy sütivel tudtak szelfizni, cserébe mindegyikkel készült külön-külön legalább 5-10 kép. Ezt egymás fotózása követte az asztalon lévő összes süti felhasználásával (természetesen szigorúan helycserés alapon, az összeállított kompozíció lehetőségeit maximálisan kihasználva), aztán egy másik asztalnál a cukrászda logója előtt az összes létező leosztásban. De ez még mindig nem volt elég. Az egyik lány még csak ekkor kapta elő a fényképezőgépét, mert ugye nem elég csak a telefonnal... Miután ezzel is körbefotóztak mindent, előkerült egy szelfi bot, amire gyorsan fel is pattintotta a legdurvább arc a kis kompakt kameráját, összepárosította a telefonnal, aztán már jöhettek is a fentről készülő botos szelfik. Mikor ezzel is végeztek, akkor egy újabb kategóriát nyitottak a mintha ennéd a süteményt, de tilos vele a szádhoz érni típusú fotókkal. De egy kicsit később olyan váratlan fordulat történt, amire talán senki sem számított a környéken... valamelyikük váratlanul levágta az egyik sütemény szélét, majd nem sokkal később az ízlelőbimbói is találkoztak ezzel a kompozícióból kiszakított kis darabkával! Ez egészen pontosan 17 és fél perccel azután történt, hogy leültek az asztalhoz. Nem túlzok, nem színezek, rajta volt a blokkon, hogy mikor fizettünk, tudtunk mihez viszonyítani... 17,5 perc... Persze ez csak a legtürelmetlenebb volt a három közül, a másik kettő még folytatta egy ideig, aztán természetesen a képek posztolása sem maradhatott el. 24 percnél jártunk, mikor a második is megette az első falatot. Persze értem én, hogy nem kell mindennek úgy nekiesni, mint tót a vadkörtének, meg az is világos, hogy amit nem fényképeztünk le és posztoltunk azt talán meg se ettük, de ez azért még a mi sokat edződött ingerküszöbünkkel is túlzásnak tűnt. Aki szerint meg az átlagos 20 perc teljesen rendben van, az a vendégem a kedvenc sütijére, de úgy 1200 másodpercig csak nézegetni lehet majd. Esetleg fotózni. De most komolyan... ha egy kicsit tovább várnak, akkor egy durvább nyári napon megromlik a tejszín a tetején mire hozzákezdenek. Pedig a pultnál még tényleg egészen normális lányoknak tűntek...